Észak-Amerika fehér hegycsúcsai között él egy csodálatos állat – egy nagyszarvú kecske, megjelenése hasonló a vad szarvú képviselőhöz, de a fajtára jellemző különbségek vannak.
A hókecske megjelenése
A hókecske a kérődző artiodactyl állatok közé tartozik egy nagy lapos lábú családból, beleértve a bivalyokat, gazellákat, kosokat, bölényeket és kecskéket. A hegylakók sajátossága a szarvak, amelyek egész életükben nőnek, de soha nem ágaznak el. A hegyi kecske szarvai kicsik és hasonlóak a házikecskéihez – simák és enyhén íveltek.
A hókecske az artiodaktilus nehéz fajtája. A fajta nagy képviselői 100 centiméter magasra nőnek, elérik a 90-100 kilogrammot, a hímek mind a 120 kilogrammot nyomhatják. Vizuálisan a kecskék hatalmas méretét az állat testét bundaszerűen borító vastag gyapjúnak köszönhetjük. A nyári szezon kezdetére a kabát rövidebb lesz, és bársonyszövetre kezd hasonlítani. A teleléshez a szőr nő és rojtként lóg le az állat oldaláról.
A hófajta képviselői enyhén négyszögletes fanggal, erős nyakkal és erős lábakkal rendelkeznek. A kecskeszakáll a hegyi kecskéhez hasonló gyapjúcsomóhoz hasonlít.
A hegyi kecske szőrszíne fehér, színét szinte az egész naptári éven át megőrzi, napfényben szikrázik, amiről a szarvas állat a „hó” nevet kapta. A szarvak télen feketék, nyáron beszürkülnek.
Snow rock jellemzői
A külső megkülönböztető jellemzők mellett a hósziklának megvannak a maga sajátosságai, amelyek megkülönböztetik a hegylakók sokféleségétől.
- Természetüknél fogva a hegyi kecske visszafogottabb, és igyekszik nem konfliktusba bocsátkozni, erejüket szarvakkal méri.
- A kecskék kis családokban élnek, és nem csordákban, mint más artiodaktilus állatok. Egy csoportban a fajta két-négy képviselője élhet egymás mellett. A hegycsúcsok között hókecskével is találkozhatunk – egyedül.
- A hókecske családjában matriarchátus működik, ott egy nőstény egyed irányít, a kecskék pedig alárendelt pozíciókat töltenek be.
- A nagy súly tulajdonosaiként a hókecske ülő életmódot folytat, és nem ugrál sziklás felületeken, mint a hegyi antilopok, elkerülve az éles ugrásokat. Ez azonban semmilyen módon nem befolyásolja a hegycsúcsok meghódításának képességét – könnyedén mozognak meredek lejtőkön, a kövekbe kapaszkodva speciális, erre kialakított erős patákkal, amelyek képesek alakváltoztatásra, szükség esetén tágulni és szűkíteni, akár 60 lejtőkön is leküzdeni. fokon. A hószikla képviselői akár 7 méteres magasságban is képesek leugrani a párkányokról, ugrásban megfordulva és kövekből indulva.
- A hókecskék megszokták a kedvezőtlen éghajlati viszonyokat, és vastag szőrük miatt könnyen tolerálják az 50 fokos fagyot.
A veszély megjelenése jó lendületet ad a hókecske számára, hogy rövid időn belül aktiválja erőit és felgyorsítsa a hétköznapi életben szokatlan sebességet.
A kecskék életkörülményei
A kőzet képviselői Észak-Amerika egyes területein találhatók, Idaho és Montana államok hegyvonulatai között. Az állatok Alaszkában, valamint Kanadában találták meg lakóhelyüket.
A hókecskék élőhelyei nehézkesek az ember számára, ezért ezekre a szarvas állatokra a vadászat eddig is nehézkes volt. A kecskék által a sziklákra ejtett gyapjút az embereknek csak a tavaszi vedlési időszakban sikerült összeszedniük. Ahogy a hegyláncokat betelepítették az emberek, a hókecskék kénytelenek voltak a hegyvidék távoli területeire költözni. Mára a populáció megőrzése és a vadászat megelőzése érdekében védelem alá kerültek.
Megjegyzendő, hogy hegyi élőhelyükről a kecskék soha nem költöznek be az erdőkbe, de benézhetnek a sós nyalókba. A kecskének rengeteg ellensége van, de nagy magasságban meglehetősen nehéz ragadozóval találkozni, ezért a jó látásúak a veszély láttán rohannak felmászni egy megközelíthetetlen magasságba. A nagyszarvú kecske egyik ellensége a puma, amely minden más ragadozó fölé tud emelkedni. A fiatalokat gyakran fenyegeti a kopasz sas.
A kecskék étrendje magában foglalja azt, ami sziklás felületeken nőhet, beleértve a zuzmót, mohát, alulméretezett cserjéket. A kecskék nem idegenkednek a friss sás megkóstoltatásától vagy a gabonafélék evésétől. A rezervátum körülményei között élő hófajta szarvas képviselői szeretik a zöldségeket és a gyümölcsöket.
Hókecske-tenyésztés
A hókecskék késő ősszel, novemberben vagy a tél legelején kezdenek utódokat hozni. A nagyszarvú kecskék szaglásuk segítségével vonják magukra a nőstények figyelmét, a szarvak mögött elhelyezkedő mirigy által termelt speciális folyadékot szétszórva. Ezt úgy végzi el a hím fél képviselője, hogy a szarvakat a fatörzsekre vagy közvetlenül a sziklás felületekre dörzsöli, egyéni nyomukat hagyva rajtuk.
A hímeknek megvan a saját rituáléjuk, amelyhez folyamodnak a figyelem felkeltése érdekében. A kecskék leülnek a hátsó végtagjaikra, és elkezdenek lyukat ásni elülső patáikkal.
A párkeresés során gyakran előfordulnak konfliktusok a hímek között, amelyekben a hímek, akárcsak a macskák, meggörbítik a hátukat, és félelmetes megjelenést keltenek. A bundájuk égnek áll. A konfliktus véget érhet egy kürtös versennyel, amelyben keresztbe lépnek, ami oldalról egyfajta tánchoz hasonlít.
A hókecskék nem rendelkeznek különleges termékenységgel. Egy báránynak csak egy legfeljebb három kilogramm súlyú kölykét hozhatnak. Az újszülött fiatal növekedés gyorsan lendületes tevékenységbe kezd, és egy hónapos korukra már önálló legeltetésre is képesek az imágókkal együtt.
A hókecskék átlagos élettartama természetes körülmények között nem haladja meg a 15 évet, otthoni gondozással akár 20 évig is élhetnek.
Ezt az oldalt könyvjelzők közé helyezheti
